Zenekar

16. rész: Kodály nyomán

A 2017-es évben ünnepeltük Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóját és emlékeztünk meg 50 évvel ezelőtti haláláról.

Mikor a szokásos karácsonyi évzáró vacsorán tavaly decemberben erről beszélgetni kezdtünk, még nem tudtuk, hogy szinte az egész idei évünket ez határozza majd meg.

Januárban és februárban komoly műhelymunka folyt a Sic Transit Folk Műhely alagsori próbatermében, ekkor öltöttek végső formát azok a dalok, melyeket a Kodály nyomán címre keresztelt műsorunkban eljátszani terveztünk. A produkció magvát a Kodály vegyeskari kötetében szereplő kórusművek alapjául szolgáló népdalok adták, s ezeket egészítettük még ki egy-két tematikájában, hangszerelésében, hangulatában hasonló, szintén Kodályhoz köthető dallal, így állt össze végül a tizenhárom számot tartalmazó komplett műsor, melyet azonnal próbálni is kezdtünk.

Az év első koncertjére március 15-én, Csolnokon került sor, ahol az ünnepi műsorban volt szerencsénk fellépni. Itt mutattuk be először közönség előtt legújabb alkotásunkat, a némi Queen-es beütéssel rendelkező Kossuth-nóta feldolgozást.

Húsvét hétfőn Esztergomban léptünk színpadra, a IV. Sonkaszegő Fesztiválon, a Széchenyi téren. Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is dacolnunk kellett az időjárással, de ezt az akadályt sikerrel vettük – s ugyanilyen sikeresen álltunk ellen annak a kísértésnek is, hogy a tematikus Kodály műsor dalait is eljátsszuk, mert a meglepetés erejét a májusi ősbemutatóra tartogattuk.

Mielőtt erre sor került volna, beharangozóképp a Régió TV Esztergom vendégei voltunk, és izgatottan néztünk elébe a régóta várt nap eljöttének.

Az akkor már közel fél év óta tervezett, szervezett és próbált tisztelgő műsor, a Kodály nyomán ősbemutatójára május 12-én este hét órakor került sor az Esztergomi Művelődés Háza színpadán. A néptánc betétekkel, háttérvetítéssel, profi bevezetővel kiegészített koncert műsort a Reményi Károly tanár úr vezényletével színpadra lépő Balassa Bálint Vegyeskar fellépése fogta keretbe, a pótszékes teltházban sokaknak ülőhely sem jutott, de bennünket minden fáradtságért kárpótolt a másfél órás előadás végén feldübörgő, szűnni alig-alig akaró vastaps. Ekkor éreztük és értettük meg igazán, hogy nem csak számunkra fontos az, amit csinálunk és képviselünk.

Két nappal később Zsámbékon, a szabadtéri színpad évadnyitóján viszont azt kellett megtapasztalnunk, hogy nem minden dolog működik ugyanúgy egy szabadtéri előadáson, mint egy zárt, színházi térben. Szerencsére nem ez a felismerés hagyta bennünk a legmélyebb emléket erről a napról, hanem a Csicsergők Néptánccsoport kisgyermekeinek lelkes fellépése, akiket látva megnyugodhattunk, hogy az utánunk következő generációkban is van igény a régi hagyományok ápolására, a magyar kultúrkincs megőrzésére.

Júliusban –immár sokadszor– ismét meghívást kaptunk a Visegrádi Palotajátékokra, ahol a már megszokott, bő maroknyi közönség előtt játszottuk el a Kodály műsor gerincét alkotó daloknak azt a részét, mely belefért a rendelkezésünkre álló műsoridőbe. A sikeres fellépést követően pedig a Sic Transit Folk Műhely legénysége szabadságra vonult.
Augusztusban így aztán nem is játszottunk sehol, pedig öt-hat helyre is lett volna meghívásunk, de egyeztetési nehézségek miatt ez, sajnos, nem valósulhatott meg.

Szeptember 10-én tértünk vissza a világot jelentő deszkákra, az esztergomi Ízek, korok, hangulatok fesztiválon. Mivel az indián nyár ezen napján igazi vadnyugati forróság uralkodott, eléggé megizzadtunk, mire a színpadtól kicsit távolabb, az árnyékban helyet foglaló közönséget éneklésre buzdítottuk, de ezúttal sem vallottunk szégyent.

Igyekeztünk helyt állni aztán Miskahuszár lábainál, Pákozdon, szeptember 29-én is, ahol a világ legnagyobb huszár szobrának avatóján mi voltunk az est zárószáma.

Októberben került sor a Sic Transit... néven elkövetett 150. fellépésünkre is, régi, kedves barátunk, Kolonics Péter festőművész-tanár kiállításának megnyitóján az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban. Basszusgitárosunk, Attila, igazoltan volt távol, dobosunk, Karesz pedig a dorogi tévé munkatársaként vett részt az unplugged-jellegű fellépésen, melynek sikere újabb bogarat ültetett a fülünkbe... Bővebben erről 2018-ban! ;-)

November 12-én újabb olyan játszóhelyet hódítottunk meg, ahol rangot jelent fellépni: a MOM Kulturális Központot, ahol az Őszi muzsika című, az Erdélyi Helikon íróinak 7. jubileumi ünnepségére összeállított zenés irodalmi műsorban volt szerencsénk a zenei részt interpretálni. A hangosítás kiváló volt, minek következtében a zenekar tagjai nagyszerűen érezték magukat, ebből adódóan a produkciónk olyan hatással járt, hogy a nézőtéren néhányan sírva fakadtak. Természetesen a meghatottságtól, mert például az Elindultam szép hazámból az idén ekkor szólalt meg a legszebben, és ennek csodáját felemelő érzés volt átélni.

November 21-én a zenekar négy tagjának is első diplomáját adó egykori tanítóképző főiskola szakestjén léptünk fel, Tonka évfolyamtársai előtt. Illetve között, hiszen közülük nem egy beállt Tonka és Attila mellé táncolni, így egész érdekes hangulatú táncházzal zártuk az év utolsó előtti hónapját, illetve a tizedik 2017-es koncertet.

Decemberben ismét a médiában lehetett találkozni velünk, Attila és Tonka a Bonum TV Délelőtt című műsorában vendégeskedtek, Kálmán és Laci pedig a Karc FM hullámhosszán volt hallható, Bizse Ferenc FolkArc című műsorában három új dal (Már Vidróczki; Elmegyek, elmegyek; Hallod-e, te szolgáló?) rádiós premierjére is sor került, illetve beharangoztuk az év utolsó három Kodály nyomán koncertjét.

Luca napján az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola dísztermének színpadán adtuk elő a műsort egy zártkörű, az intézmény tanulóinak szóló koncert keretében, majd másnap este került sor a városi publikumnak szóló, nyilvános fellépésre, ezúttal ismét a Balassa Bálint Vegyeskar társaságában. S noha nem voltak olyan sokan, mint a májusi ősbemutatón, az a közel száz ember, aki ott volt, remélhetőleg jól érezte magát.

A 2017-es év utolsó, sorrendben tizenharmadik Sic Transit Folk Műhely koncertjére pedig december 16-án, Kecskeméten került sor. A tizenhármas szám szerencsehozó ereje nem csak abban nyilvánult meg, hogy Kodály születésnapján, Kodály szülővárosában a Kodály nyománnal zárhattuk a kettős Kodály jubileum évét, hanem abban is, hogy ez az utolsó fellépés is pazarul sikerült az alföldi város karácsonyi díszbe öltözött főterén: kiváló hangosítás, nagyszerű közönség, ünnepi hangulat, mi több kellett volna még a nagyszerű évzáráshoz?

Talán a hír, hogy tananyag lettünk Pakson? Vagy az újabb izgalommal várt zenekari vacsora kedvenc éttermünkben? Vagy az a jó érzés, hogy mi már tudjuk, hogyan építsük tovább a zenekart 2018-ban..? ;-)

Aki kíváncsi rá, tartson velünk jövőre is!