Csolnoki keretben

A tavalyi év utolsó Sic Transit Folk Műhely koncertjét november 27-én, advent első vasárnapján adtuk Csolnokon.

Az élet kellemes meglepetéseként az idei első fellépés is a kis bányászközségben volt.

Igaz ugyan, hogy a Művelődési Ház lépcsői nem szolgálhattak ideális színpadul zenekarunknak, de az ünnepre való tekintettel és az esemény iránti alázattal –hiszen március 15-én, a '48-as forradalom évfordulójának alkalmából rendezett műsorban léptünk fel– ezen könnyedén túl tudtunk lépni, pláne úgy, hogy a közönség koncertélményéhez szükséges kiváló hangosítást ezúttal is régi barátunk, Lauró Árpád szolgáltatta. Munkáját innen is köszönjük!

Az aznapi eseményeket kiválóan összefoglalja a község honlapján található írás, így inkább arra térnénk ki, számunkra mit jelentett és milyen újdonságokat tartogatott 2017 első fellépése.

A tény, hogy Csolnokra már sokadszor hívnak vissza bennünket, számunkra arról szól, hogy jó úton járunk, mikor az igényes, színvonalas produkciók színpadra állítását tűzzük ki célul. Ha valahová visszavárnak, az nekünk azt mondja, hogy jó volt, amit csináltunk, és örültek nekünk annyira, hogy máskor is kíváncsiak legyenek ránk. Ha pedig ez így van, akkor nem csak magunkkal szemben, de a közönséggel szemben is kell annyira igényesnek lennünk, hogy minden egyes újabb fellépés alkalmával vigyünk valami kis újdonságot.

A március 15-i műsorban ezt a Kossuth-nóta feldolgozásunk jelentette, melyet közönség előtt itt játszottunk először élőben, a koncert végén. Ahogy a közönségen láttuk, elég jól sikerült "elkapni" ezt a dalt is, hiszen a visszajelzések azt mondták, nagyot "ütött" a kissé nyersre vett hangszerelés az ünnepi műsorunk záró részében, megadva az alaphangulatot a forradalmi emlékezéshez. Táncosaink is egy új koreográfia bemutatásával készültek az idei első fellépésre, melynek végén mindannyian nagy és őszinte tapsot kaptunk.

Reméljük, 2017 további koncertjein is hasonló élményekben lesz részünk!