Őszi muzsika a MOM Kulturális Központban

Őszi muzsika címmel került sor az Erdélyi Helikon íróinak 7. jubileumi ünnepségére november 12-én, a budapesti MOM Kulturális Központban.

A helikonista írók műveiből összeállított műsorban Meister Éva és Óss Enikő színművésznők, illetve Bánki Beni előadóművész mellett zenekarunk is közreműködött.

Családjaink még javában ebédeltek, mikor mi már a zenekari kisbuszba pakoltunk, hogy útközben Kareszt felvéve időben odaérjünk a beállásra. Ránk nem jellemző módon ez nem sikerült, de erről főként a közlekedésszervezés tehetett, a budai hegyvidék mágikus labirintusában még gps támogatással sem egyszerű megtalálni a bejáratot jelző sorompót, melyről utólag derül(t) ki, hogy kordon. A kezdeti izgalmak után viszont hatalmas megnyugvással töltött el bennünket, hogy kis késésünk ellenére nem okoztunk problémát, ugyanis a ház profi hangosítói mindent a nagykönyv és rider-ünk szerint készítettek elő, a lehetőségekhez képest minden be volt állítva, nekünk csak be kellett dugni a kábeleket a hangszerekbe, és negyed órával később már kész is volt a hangzás. Színvonalas munkájukat és a nagyszerű monitor beállítást innen is köszönjük!

Az Erdélyi Helikon a Helikoni közösség néven ismert erdélyi magyar írók és költők szabad íróközösségének lapja volt, mely 1928 és 1944 között jelent meg Kolozsvárott. A vasárnapi rendezvényen Áprily Lajos, Balázs Ferenc, Császár Károly, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Járosi Andor, Kós Károly, Maksay Albert, Moldován Pál, Olosz Lajos, Sipos Domokos, Szabédi László, Szombati-Szabó István, Tamási Áron, Vásárhelyi Z. Emil írásaiból hangzottak el részletek a művészek előadásában, ezeket igyekeztünk mi színesíteni az életre keltett irodalmi művek részleteit hangulatilag összekötő népdal feldolgozásainkkal, illetve Tonka és Attila táncaival. A közönség reakcióiból ítélve sikerrel jártunk, mert igaz ugyan, hogy igyekeztek fegyelmezetten tartani magukat a műsor elején elhangzott szervezői kéréshez –taps csak a felvonások végén–, de azért közben is fel-felhangzott a tenyerek ritmusos összeütődése, nem csak dalaink, de egy-egy kiemelkedően sikerült prózai részlet elhangzása után is. Sőt: kétszer azt is láttuk, hogy sikerült könnyeket csalnunk a nézők szemébe: egyszer az Elindultam szép hazámból alatt (mely szerintünk a nap legjobban sikerült előadása volt), egyszer pedig a műsor legvégén, mikor Tonka a capella énekelte el az Isten áldja meg a magyart kezdetű népdalt. Nagy élmény volt látni, hogy ilyen reakció kiváltására is képesek az általunk játszott dalok, s jól esett az értük kapott vastaps is a műsor végén.

Amellett, hogy újabb elismert koncerthelyszínen vethettük meg lábunkat, még egy tapasztalattal lettünk gazdagabbak: a kellő odafigyeléssel összeállított műsorban a versek és prózai részletek között is megállták helyüket a dalok, egységes egészet alkotva a rendezvény szándékaival. Reméljük, lesz még alkalmunk ilyen színházi körülmények között színpadra lépni.