10. rész: 2011, a kalapács éve

Az idén a tavalyinál korábban sikerült összeállítani visszatekintésünket az elmúlt évre. 2011 sok mindent hozott a Sic Transit Gloria Mundi számára - többek között mindjárt a zenekar nevének kiteljesedését: csapatunk házi marketing szakemberének javaslatára a nehezebben megjegyezhető Sic Transit név helyett a minden művelt európai által ismerősen csengő mondásra –Sic Transit Gloria Mundi– változtattuk zenekarunk nevét.

Így aztán egyből elejét vettük az olyan megszokott újságírói kérdéseknek is, mint hogy honnan van a zenekar neve. A legfontosabb történés azonban mégsem ez volt, hanem az, hogy igazi zenekarrá kovácsolódtunk.

Bővebben...

9. rész: 2010, a változások éve

Mióta készülök, hogy elmondjam nektek szerelmünk, a Sic Transit rockzenekar tavalyi évének történetét... És eleddig nem sikerült hozzáfognom. Nem sikerült, mert nehéz erről az évről beszélni. Nehéz, mert ezúttal nem csak pozitív dolgok történtek a zenekarral.

Eddigi pályafutásunk során ugyanis folyamatosan haladtunk előre. Még ha lassan is, de mindig előre. 2010-ben némiképp helyben jártunk - és talán ezzel a legnehezebb szembenézni, ezt a legnehezebb kimondani. Pláne úgy, hogy ne bántsunk meg olyanokat, akik ma is a barátaink, de az általuk képviselt álláspontban látjuk a helybenjárás okát.

Bővebben...

8. rész: 2009 - a Sic Transit éve

Tavaly tavasszal ott zártuk le a Sic Transit rockzenekar történetét bemutató cikksorozatot, hogy semmi sem állhat útjába annak, hogy 2009 a Sic Transit éve legyen.

Hiszünk benne, hogy így is történt, hiszen annyi minden jó és pozitív dolog volt a zenekar körül, hogy visszagondolva is kellemesen beleborzongunk...

Bővebben...

7. rész: Sic Transit A.D. 2008

A múltkor ott hagytuk abba, hogy lezártuk a 2007-es év fontosabb eseményeit azzal, ami számunkra a legfontosabb: Maya személyében karitatív menedzsere lett a Sic Transit rockzenekarnak. Áldásos tevékenységét nem győzzük megköszönni, de azt hiszem, ez már így is marad, hiszen nem is hagyja ezt nekünk.

Mindenesetre amit 2008-ban tettünk, annak a mi kedves nővérkénk 100%-osan része volt.

Bővebben...

6. rész: Sic Transit, A.D. 2007

Egy honlap elméletileg nagyon alkalmas lenne arra, hogy dokumentálja egy zenekar történetét. Ennek a funkciójának a mi oldalunk kevésbé látszik megfelelni, hiszen az utolsó ilyen irányú bejegyzés eredetileg még 2006-ban született. Azóta pedig eltelt két hosszú, sok munkával teli év.

Ideje hát, hogy újra felvegyük a történet fonalát, és összefoglaljuk az utókornak, mi is történt a Sic Transit rockzenekarral 2007-ben.

Bővebben...