Címlap

Képek az esti koncertről

Mint azt tudjátok, csütörtökön este a Club '68 színpadán a budapesti Petőfi Csarnokban a Tűzkerék XT vendégei leszünk.

Mivel idén ez az első koncertünk, így ki fogunk próbálni valamit: "élőben" közvetítjük a bulit.

Attól azért nem kell tartani, hogy hallani is fogtok bennünket, de látni remélhetőleg igen. Kihasználva a webkettő nyújtotta lehetőségeket, a koncert közben igyekszünk néhány, telefonnal (Viva Android!) készített képet feltölteni ide, a zenekar fényképei közé. Ha nem sikerülne, akkor előre is bocsi, ha igen, akkor pedig meg fogjuk vizsgálni a lehetőségét, hogyan léphetnénk tovább.

Aki tehát nem tud eljönni holnap este a PeCsába, az tartson velünk itt, a honlapon!