Címlap

Öregfiúk között

Robit leszámítva mi sem vagyunk mai gyerekek. Meglett családapák vagyunk, akik szeretünk zenélni, és adni szeretnénk valamit közönségünknek.

Február 24-én, csütörtökön este a PeCsa-beli Club '68 színpadán is így tettünk, és itt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a zsűri átlagéletkora meghaladta a Sic Transit legénységéét. Azért ilyen elég ritkán történik...!

A Tűzkerék XT által működtetett klubban ugyanis igazi öregfiúk -és természetesen örökifjú lányok- jönnek össze havonta, hogy együtt emlékezzenek a magyar rock aranykorára, és egy pár órára újra fiatalok legyenek. Hogy is van a mondás? Fiatal az, aki még nem tudja, hogy azok a régi szép idők most vannak...

 

Az este bevezető részében Nemes Nagy Péter beszélgetett Böszörményi "Böszme" Gergellyel, a Sztereo Kft. és a Periferic Records vezetőjével. Meglepetés-vendég is akadt Szakács László, az ős-Hobo Blues Band első dobosának személyében. Ő bő harminc éve Ausztráliában él, igazából nem is tudtuk, hogy keveredett a Club '68-ba, de nagyon jól tette, hogy eljött: ritka jól sikerül Hey, Joe jam-et nyomtak utánunk a Tűzkerék XT-vel! Nagy pillanat volt, jó volt ott lenni.

Még egy igazán ismert figura volt a közönség sorai közt, Som Lajos, a magyar rockzene élő legendája. Kíváncsiak lettünk volna, mit gondolt a mi -a hely szellemétől egy kicsit elütő- muzsikánkról, de nem volt lehetőségünk megkérdezni. Csak annyit láttunk, hogy a lába ritmusra járt...

Szóval a beszélgetés után mi vettük birtokba a színpadot és a Tűzkerék cuccát, amit a meghívással együtt ezúton is köszönünk. Néhány saját szám mellett a népdalos blokkot játszottuk, s úgy tűnt, a közönség vevő volt a dologra. Páran a népdalokat velünk is énekelték, és ki nem ment senki a koncert alatt.

Zenekarunk lehetett volna egy kicsit összeszedettebb is, de évindító bulinak nagyon is megfelelt a dolog. A színpadi munkánkon, a közönséggel való kapcsolattartáson még van mit javítanunk, és igyekezni is fogunk, hogy ez az oldalunk fejlődjön, hiszen ebben az évben, úgy néz ki, elég sok nagy fesztiválos fellépés vár ránk...

Ezen a koncerten próbáltuk ki az "élő közvetítést" is: pár fényképet sikerült a buli ideje alatt feltölteni a Képek szekcióba. Mivel nekünk tetszett a dolog, így az elkövetkező bulikon is élni fogunk a modern kor lehetőségével.

És a lényeg a végére: fellépésünket követően odajött hozzánk Böszörményi Gergely, gratulált a koncerthez, majd megkérdezte, van-e már lemezünk. Mi mondtuk, hogy még nincs, mire ő sejtelmesen csak ennyit válaszolt: akkor küldjetek egy demó anyagot, aztán meglátjuk, hogyan tudnánk együttműködni, mert azt látom, hogy a zenei gondolatokat tekintve az agyunk nagyon is hasonló rugóra jár...

Hm, tényleg jól indul ez az év!