Címlap

+21-en a Plusz21-ben

Április 22-én este a Szépülő Városközpont zenekar meghívására előzenekari szerepben léptünk a dorogi Plusz21 koktélbár és kultúrhely színpadára.

A meglehetősen igényes kialakítású helyen még igényesebb színpad is van, amit ezúttal szinte teljesen betöltött az SzVk hangosítása, melyen mi is megszólaltunk, s melyet ezúton is köszönünk!

 

Az este folyamán a népdalokra épülő műsorunkat játszottuk, de ezúttal megszólaltattunk néhány saját Sic Transit dalt is a 21 főnél azért nagyobb közönség örömére. Meghívóink mellett a zsűri soraiban foglalt helyet az ország legjobb basszusgitárosa, Lattmann Béla is. Ő már nem először hallott bennünket, sőt, olyan is volt már, hogy megtisztelte csapatunkat játékával, most is azt mondta: nem ez volt az utolsó Sic Transit bulija. Szerinte zenekarunk egyre jobban összeérik, hangzásunk egységesül, és ahogy egy mondatban összefoglalta: "jók vagytok, na!"

Ennek mi természetesen nagyon örülünk, hiszen egy olyan embertől származó dícséret ez, kinek szavára mindannyian adunk.

Őt igazolta egyébként a közönség reakciója is: a népdalok után hangos volt a taps, és a saját dalokat sem fogadta füttykoncert. Sajnos, minderről fényképes bizonyítékunk nincs, mert fotók e buliról sajnos nem készültek.

Mivel mindenki jól érezte magát a Plusz21-ben, így reméljük, hogy az ősszel még visszatérhetünk ide is.