Címlap

Hátunk mögött sütött a nap

Míg a (kevésbé) szerencséseknek talpuk alatt fütyült a szél, nekünk (legalábbis Attilának és Lacinak) tar-kónkra sütött a nap július 8-án, a Visegrádi Palotajátékokon adott koncerten. Mi nem fáztunk, az eastern főhösöknek meg nem volt melegük, de betyár világ volt mind az ő, mind a mi esetünkben...

Jó is, hogy majd' három hét elteltével jut idő az élmények összefoglalására, mert így érzelmek és indulatok nélkül lehet a koncertről írni, mely legnagyobb igyekezetünk ellenére is katasztrofálisan sikerült.

A helyszín ellen természetesen semmi kifogásunk nem volt, hiszen jártunk már vendégként a Palotajátékokon, tudtuk, mire számítsunk. A szervezőknek jó szándékkal talán csak annyit ajánlanánk a figyelmébe, hogy erre a kisebb színpadra is jó lenne valami paraván, hogyha hátulról tűz a nap, egyrészt a szereplők se kapjanak hőgutát, másrészt a közönségnek se kelljen távolba kémlelő indiánként, tenyérből alakított napellenző segítségével szemlélnie a műsort. Igaz, a helyszínt belengő krásznájá lószagon (ami a színpad mögött-mellett zajló pónilovagoltatás egyik kissé kellemetlen, de nem megszokhatatlan mellékterméke volt) az sem segített volna, de ez, ugye, hozzátartozik a rendezvény bájához. Ha már a középkort idézzük, miért ne tennénk 4D-ben, nem igaz?

 

Ami viszont sajnos már valóban a produkciónk színvonalának rovására ment, az a hangosítás volt. Előre elküldtük, mire van szükségünk, kicsit késve vissza is jeleztek, hogy a felét sem tudják teljesíteni az igényeinknek, mi pedig igazodtunk. Na, ezt nem kellett volna. Tanulság: legközelebb ilyen esetben a saját cuccunkon játszunk, mert ezúttal pórul jártunk. Anélkül, hogy a részletekkel akarnánk untatni bárkit, csak a legnagyobb kihívást említenénk: Karesz elektromos dobja nem szólt visszafelé, a színpadon. Annyit hallottunk belőle, mint Beethoven a zongorájából, idős korában. Így aztán teljesen a jól összeszokott ritmusszekció másik tagjára, Attilára kellett hagyatkoznunk, aki mesterien hozta szólamát, nem is estünk szét egy szám alatt sem. Amikor pedig kiállás volt a basszusgitáron, hátrafordultunk, hogy lássuk Karesz bal kezét, ahogy a kettő-négyeket hozza. Így utólag visszagondolva, egész jó kis buli (és gyakorlat) volt!

A közönség egyébként a műsor előre haladtával megszokta a körülményeket (velünk együtt), és igyekezett élvezni a produkciót (velünk együtt). A program ezúttal is a népdalokra épült, de pár saját számot is eljátszottunk. Érdekes volt a színpadról látni a vásár látogatóit, a kiállítókat, hogy meglepődtek egy-két alkalommal, amikor a legismertebb népdalok feldolgozásai felcsendültek a torzítós gitárokon, a középkori környezetben. És ezeknek a nagyszerű, száz éveket megélt dallamoknak, pergő gyöngyfüzérré nemesedett szófonatoknak köszönhetően nem tűnt anakronisztikusnak a színpadon összeállt nagy egész.

Reméljük, hogy a szervezők a technikai hibák koldusgúnyáján átlátva meglátták bennünk az érző szívű igriceket, és lesz szerencsénk jövőre is fellépni a Visegrádi Palotajátékokon.