Címlap

Képzelt riport egy húsvéti fesztiválról

"2012. április 9-én este fél héttől a budavári Savoyai-udvarban felállított színpadon lépett fel a Sic Transit Gloria Mundi, a Húsvéti Sokadalmon.

A világot jelentő deszkákat előttük a méltán népszerű Ghymes együttes lite formációja koptatta, akikre így is sokan voltak kíváncsiak. Az esztergomi fiúkban felcsillant hát a remény, hogy végre újra igazán nagy közönség előtt játszhatnak...

Ezirányú vágyaikat viszont megtörni látszott a húsvét hétfői hidegtől hazafelé húzódó tömeg látványa, s hiába igyekeztek a fiúk a profi hangosítók hathatós segítségével mihamarabb színpadra állni, mire fellépésükre sor került, már csak néhány tucatnyian dacoltak a Duna felől fújó, vizet ezúttal nem árasztó tavaszi széllel.

A Sic Transit tagjait azonban nem olyan fából faragták, hogy a körülmények szerencsétlen egybeesése elvegye kedvüket a koncertezéstől, így elemi erővel csaptak a húrok közé. Nyitószámként a Nem úgy van most, mint volt régen csendült fel, s okozott meglepetést a Ghymes lágyabbra fogott színpadi megszólalása után. A dalnak egyébként kettős hatása volt: egyrészt megindultak tőle a lábak - és ezúttal nem hazafelé vitték gazdáikat, hanem melengetni kezdték azok tavaszi télben elgémberedett tagjait. Másrészt a vár második emeletén kinyílt egy ablak, és egy őszhajú ellentengernagy pillantott le kíváncsian mögüle, fehér lovát keresve. A dallam ismerősnek tűnhetett neki, a hangszerelést furcsállta tekintete, de látszott rajta: a szöveget megérti - nem úgy van most mint volt régen... Fejét csóválva becsukta hát az ablakot, és még a nehéz sötétítőt is elhúzta, ne zavarja semmi zaj...

Laci egy pillanatra azt hitte, káprázik a szeme, de aztán a zenére kellett koncentrálni, és el is feledte a vélt (vagy valós?) látomást. Illetve feledte volna, mikor a Madárka, madárka közben Szilágyi Erzsébetet látta a színpad fel közeledni. Mátyás anyja igen-igen megörült, hogy végre talán megkerül fiához írt levelének elcsenője, s csengő hangján újra 'hamar a madarat! el kell venni tőle' énekszóval igyekezett a zenekar felé. De mivel látta, hogy senki nem akar vele énekelni, így jobbnak látta elvegyülni a tömegben, és a jelenlévőkkel együtt dúdolni, hogy 'vidd el a levelem, vidd el a levelem...' - mindössze annyit változtatva a strófán, hogy szép Magyarország helyett ő Prága városát jelölte meg kézbesítési címként.

Az Indulj el egy úton, én is egy másikon kezdetű népdal előadása közben már a zenekar többi tagjának is derengeni kezdett, hogy valami baj lehet a tér-idő kontinuummal, mert magyar zászlót lengetve kezükben a színpad jobb oldalán, a déli bástya alatt egyszerre jelent meg Baradlay Ödön és Richárd, hogy döntésre vigyék forradalmi párbajukat. Ahogy meghallották e gyönyörű szép, régi népdalt, rögtön úgy érezték: róluk, az egymást szerető, de egymásnak megbocsátani nem tudó testvérekről szól: 'hol egymást találjuk, egymáshoz se szóljunk...' Forradalmi párbajukat végül Laci vitte döntetlenre, mert a dal végén játszott szólója alatt mindketten egyszerre emelték a magasba, s lengették egymást átkarolva magyar zászlóikat.

E mozdulatsor nem maradt abba sem a következőként felcsendülő Erdő, erdő, erdő..., sem az Ősi székely himnusz feldolgozás alatt, amikor is Bem apó vezényletével megérkezett az erdélyi hadsereg. A székely lovasok kitörő örömmel fogadták a régen hallott hazai dallamokat, és végül is letettek szándékukról, hogyha már Pesten járnak, felkeresik Csanády Györgyöt és Mihalik Kálmánt, hogy megkérdezzék, hogy is van az a dolog pontosan Csaba királyfival meg a sziklaként porló maroknyi székellyel, kiknek mostmár himnuszuk kettő is van, de szózatuk még egy sem...

Bem apó közben leszállt a lováról, és kitörő lelkesedéssel üdvözölte azt a fiatal párt Varsóból, akik később, a koncert után a színpadhoz jöttek, és szívből gratuláltak a zenekarnak a koncerthez. Elmondták, mennyire tetszett nekik, amit hallottak, most már azt is szeretnék tudni, mi volt az. Az arcukon megjelenő döbbenetnél csak Laci mosolya volt szélesebb, mikor elárulta nekik, hogy bizony ezek mind magyar népdalok voltak... Amikor egyébként ugyanezzel az információval látta el amerikai rokonait is, ők mondták a zenekar számára az eddigi legkedvesebb kritikát: ők ugyanis azt hitték, hogy igazi rockzenét hallanak... :-)

A koncert vége felé csendült fel az Elmegyek, elmegyek, melynek előadása közben a tömegben többen Máté Pétert vélték látni, aki egyre azt hajtogatta maga elé: nem így van, nem így van - bár véleményünk szerint ez csak bulvárkacsa volt. Ugyanennek gondoljuk Vidróczki Márton felemlegetését is, akinek bár volt meghívója, mégsem jelent meg a helyszínen - talán híres nyáját óvta valahol, ami bárányokról lévén szó, húsvét környékén igazán érthető...

A koncertet a zenekar a Hulljatok, levelekkel zárta, amihez az őszi időjárás remekül passzolt, csak a fák álltak zavartan, hogy mit is kellene tenniük. Határozatlanságukat persze senki sem vette észre, hiszen a budavári időutazás során felbukkanó történelmi és irodalmi alakokkal voltak elfoglalva, s nem is értették, hogyan kerültek erre a historikus helyre hazánk hősei.

Mert a budai várban felállított színpadon egyedül csak a Sic Transit Gloria Mundi tagjai tudták, hogy az ismerős dallamok, az ősi szövegek ott élnek mindenikben, és ott is fognak élni mindenkiben, ahol négy-öt magyar összehajol..."