Címlap

Vadhidegben Vajdahunyad városligeti váránál

 

Zenekarunk fennállásának szinte összes évében eljött az az alkalom, hogy télidőn szabadtéri színpadon lépjünk a világot jelentő fagyos deszkákra. 2012-ben advent utolsó szombatján érkezett el a decemberi didergés napja, a budapesti Városligetben rendezett Forralt bor és mézes ünnep című rendezvénysorozat utolsó előtti estéjén, a Vajdahunyad vár téli estén hosszúra nyúlt árnyékában.

Már az odaút is izgalmas volt, nem tudtuk ugyanis pontosan, hogyan tudjuk megközelíteni a színpadot. Így történhetett, hogy néhány békés sétálgató kissé ijedten vette észre a Városligetben, hogy rendhagyó módon nem gyalogosok jönnek szemben az ösvényen, hanem gitárokkal és láthatóan útjukat kereső zenészekkel megrakott autók. Természetesen végül időben megérkeztünk a helyszínre anélkül, hogy akár a környezetben, akár emberéletben kár esett volna.

A színpadon éppen a Tatros koncertje ment, és mi egy kicsit sajnáltuk őket látván azt, amit ők nem láthattak az arcuk elé ülő lehelet-pára ködén át: a színpad előtt olyan kevesen voltak csak, hogy egy kezünkön meg lehetett volna számolni a közönség létszámát – pedig a kezünkön csak egyujjas kesztyű volt... A zenészeket persze ez láthatóan nem zavarta, lendületesen és lelkesen játszottak, pedig méltatlan módon szinte figyelmet sem kaptak a színpad környéki adventi vásáron bóklászó emberektől. Mi is csak rövid ideig hallgattuk őket, hiszen koncentrálni kellett a saját fellépésünkre.

 

Előtte még jóféle pálinkával és forralt borral melegítettünk, majd végül a rendezvény keretén belül szervezett jótékonysági vásárt követően (melyen az egyik meg nem nevezendő zenekari tag magas licitet téve megszerezte magának Németh Kristóf farmerkabátját) az Olvasókörben zajlott koncertünkhöz hasonló módon csaptunk a húrok közé a mínusz 5 fokos hidegben.

A színpadi mozgás ezúttal nem csak a látványt volt hivatott szolgálni, de testmelegünk megőrzésére is tökéletesen megfelelt. A 2011-es, Vörösmarty téri adventi koncertünkkel ellentétben most nem esett az eső és húrszakadás sem volt. S ráadásul mire a harmadik számot játszottuk, már a két kezünk sem lett volna elég a közönség számlálására, pedig ekkor már sült gesztenye árus módra levágott ujjú ötujjas kesztyűkben próbáltunk nem odafagyni a húrokhoz.

Vilmos Évit ezúttal is meghívtuk, hogy adventi népdalaival emelje az est fényét és hozzánk hasonlóan a meleg családi fészekben történő karácsonyi készülődés helyett a közönség szolgálatában fagyoskodjon velünk a nagy budapesti estében. Évi ezúttal sem okozott csalódást, a koncert után kapott elismerésekben rendre megemlítésre került csodás hangja és előadásmódja, melynek élményét ezúton is szeretnénk megköszönni neki.

Mivel a dolgok a hidegben összemennek, így a koncertműsorunk is megrövidült. Ennek következtében elmaradt az Elindultam szép hazámból budapesti ősbemutatója, illetve egy-két olyan népdalfeldolgozás is, melyhez fürge és nem fagyott ujjakra lett volna szükség. Budapesti adventi koncertünket és vele a 2012-es fellépések sorozatát ugyanazzal a gyönyörű karácsonyi népdallal zártuk, mint jó egy héttel korábban az esztergomi Olvasókörben.

A színpad Tatros együttesnek történő visszaadása után jó szívvel tettünk eleget vendéglátóink kedves vacsora meghívásának, és a melegedőben elfogyasztottuk a Sic Transit Gloria Mundi karácsonyi vacsoráját. A hidegtől kiéhezve úgy faltuk a forró falatokat, mint akik még soha nem ettek...

Indulás előtt még készítettünk néhány fényképet a jáki kápolna tövében, aztán egy újabb sikeres évet zárva hazafelé vettük az irányt, hogy az ünnepeket már mindenki saját szerető családja körében tölthesse. Azok között a családtagok között, kiknek önfeláldozása nélkül nem lenne lehetőségünk ennyi időt szánni örök szenvedélyünknek, a zenének. Az Isten áldja meg őket érte!