Koncert a Hídünnepen

Az esztergomi Mária Valéria híd idén ősszel ünnepli újjáépítésének tizedik évfordulóját, zenekarunk pedig szintén most lett öt éves. Nagy örömünkre szolgált, hogy a jubileumi évfordulóra újra meghívtak bennünket az ünnepi műsorba.

Legutóbb augusztus 19-én játszottunk az esztergomi Erzsébet-parkban, akkor a Szent István napjára rendezett fesztiválon léptünk színpadra.

A helyszín most is ugyanott volt, de nem ugyanaz: ezúttal egy kamion platójából emelt színpad képében jelentek meg a világot jelentő deszkák, volt elég áram is, és minden nagyszerű hang- és fénytechnikával párosult, melyet értő technikus gárda kezelt. Eme szerencsés csillagállás alatt már csak apró, ám annál bosszantóbb kellemetlenségnek tűnt, hogy a műsorban jó két órás csúszás volt, amit csak tovább növelt Horányi Laci barátunk és a Mindszenty Iskola gyerekkórusának programban nem szereplő, de egyébként színvonalas műsora.

A késést ledolgozandó már akkor elkezdtünk felpakolni a színpadra az előttünk játszó Matolcsi Band-del egyetemben, mikor az iskolások még énekeltek. Ily módon, illetve a Matolcsi Band önfeláldozó hozzáállásával (rövidített műsort játszottak) sikerült elérnünk, hogy már fél kilenckor színpadra léphettünk - a hivatalosan meghirdetett fél hét helyett.

Eme eseménynek aztán több folyománya is volt: egyrészt jónéhányan, akik miattunk jöttek ki a Hídünnepre, hazamenni kényszerültek a késői kezdés miatt. Másrészt az utánunk következő Hobby Blues Band legénysége megnyugodhatott, hogy zenekaruk minden tagja időben odaér a kezdésre. Harmadrészt bennünk elkezdett mocorogni a kisördög, hogy vajon hány embernek fogunk játszani e kései órán? A zenekar sportosabbik fele ugyanis a tegnapi Hídfutás 4 kilométere után ma lenyomta a 10 km-es távot is, munkásabb fele pedig végigdolgozta a szombat éjszakát, hogy vasárnap délelőtt lehessen része "pihentető" alvásban - egyszóval mindenki fáradt volt, s a legkevésbé vágyott az éjszakázásra. Summa summarum, jól felpaprikáztuk magunkat, aminek az lett a következménye, hogy a színpadra lépés előtt megegyeztünk: ezúttal még a szokásosnál is jobban odatesszük magunkat, ha már lúd, legyen kövér alapon.

Így aztán világbajnok idő alatt végeztünk a beállással, és nagy lendülettel láttunk neki a műsornak. Az Elmegyek, elmegyekkel nyitottunk, melyet az Ej-haj, gyöngyvirág, majd az 1968 követett. Mire eddig elértünk, már elég jól bemelegedtünk, és kitörő örömmel fogadtuk, hogy
- sokan maradtak a parkban a mi kedvünkért
- a számokat egyre hosszabb és hangosabb taps követte
- a színpadon minden úgy szólt, mint az atom
- és (mint utólag kiderült) kifelé is megszólalt a zenekar.

Attila filozofikus mélységű összekötő szövegeit ezúttal lerövidítette, hogy hozzunk valamit a késésen, illetve mi is kihagytunk néhány számot a műsorból, így fosztva meg a kedves közönséget egy új, még soha nem játszott népdal feldolgozástól, illetve egy-két saját szerzeménytől.

A zenekar egyébként láthatóan (és, reméljük, hallhatóan is) jól érezte magát a színpadon: Robi igyekezett megmozgatni a közönséget, Kálmán és Laci bejárták a színpadot, előre mentek szólózni, szóval úgy viselkedtek, mintha profik lennének. A közönség műsor alatti és utáni reakciójából kiderült, hogy érdemes tovább próbálkozniuk ezzel a dologgal.

A műsor utolsó blokkjába a Zöld erdőben, sík mezőben feldolgozás mellett a nagy gyerek-kedvenc Sámántánc, és a szokásos koncertzáró Hulljatok, levelek fért még bele, mielőtt sietve távozván átadtuk volna a színpadot a lelkes tetszését kifejező Hobby Blues Band-nek.

Összességében elmondhatjuk, hogy idei 18. koncertünk minden nehézség ellenére nagyon jól sikerült, s talán nem tűnik szerénytelennek a megállapítás, hogy a pénteken a Szkítia, szombaton pedig az Örökség (Ex-Kormorán) által állított folk-rock színvonal-lécet sikerrel megugrottuk.