Orosz Róbertet, akit az esztergomi éjszakában és a világot jelentő deszkákon csak Robinak ismernek, egy fülledt május 17-i napon pottyantotta a sors a Duna-partra.
Szakmáját tekintve jelenleg énekes. Ez a legkevésbé gyanús foglalkozás egy olyan ember esetében, aki tizennégy éven át – egészen ártatlan gyerekkorától kezdve – hivatásszerűen másnak adta ki magát, és ezt a hatóságok valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag legálisan, „színészkedésnek” nevezték. Robi azonban idővel szögre akasztotta a maszkot, és a mikrofonállványhoz nyúlt. Szilárd meggyőződése ugyanis, hogy a zene az egyik legjobb önkifejezési forma.
Amikor épp nem a mikrofonba kapaszkodik úgy, mint viharba került tengerész a főárbocba, akkor a sportoknak, a zenének és a jó mozgóképeknek szenteli az idejét.
Cinkostársairól, akiket a gyanútlan laikusok csak „zenekar” néven emlegetnek, szűkszavúan és sokatmondóan csupán ennyit nyilatkozott: „Összetartó kis csapat a miénk...” Ami az ő nyelvünkön nagyjából annyit tesz, hogy ha balhé van a kocsmai fellépésen, hát-a-hátnak vetve küzdenek az utolsó akkordig.